Fórum bejelentkezés
Hír-levél


Hasznos Hírek
Ingyen függetleníti a mobilokat a Vodafone, Telekom és Telenor

A mobilszolgáltatók kötelesek lesznek október 24. után a határozott idejű szerződések lejártát követően ingyen feloldani a csomagban adott mobilkészülékek kártyafüggését - írta a hétfői Magyar Nemzet.

Díjmentes vasúti utazással látogathatják a diákok a múzeumokat

Díjmentes vasúti utazással látogathatják a diákcsoportok az országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározat szerint.

Az MNB szerint adathalász támadássorozat zajlik a bankok ügyfelei ellen

A nyáron eddig három jelentős magyarországi bank ügyfeleit érte adathalász-támadás. A Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) érkezett fogyasztói jelzések és piaci adatok alapján, a támadók a fogyasztók e-mail címein keresztül, valamint SMS-üzenetekkel szólítják fel adategyeztetésekre a címzetteket, ráadásul a bűnözők is éppen arra hivatkoznak, hogy biztonsági réseket akarnak megszüntetni, illetve az ügyfelek személyes adatait és tranzakcióit kívánják megvédeni - hívta fel a figyelmet az MNB az MTI-nek kedden eljutatott közleményében.

Kezdődik a vadak párzási időszaka, fokozott óvatosságra van szükség az utakon

A vadak párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a vad gázolása miatti balesetek - mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. 

Már augusztus végétől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek

Augusztus 28-tól érvényesek a szeptemberi vasúti és autóbuszos dolgozói és tanulói havi helyközi bérletek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.

forrás: Hasznos Hírek

Intézmények :: Levélfalvi Manók Óvoda :: Aktualitások :: Óvodai beíratás 2016.

Kedves Szülők!

Értesítem Önöket, hogy a Levélfalvi Manók Napközi Otthonos Óvodában a beíratás

2016. május 2-án 8-15 óráig, és
2016. május 3-án 8-15 óráig lesz.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2013. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába. Ennek teljesítéséért a szülő a felelős. Ezen kötelezettség alól 5 éves korig indokolt esetben felmentést kérhet a szülő. Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt állógyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.
Most beíratni azokat a gyermekeket kell elsősorban, akik augusztus 31-ig a harmadik életévüket betöltik. Előjegyeztetni lehet azokat, akik 2017. május 31-ig lesznek három évesek.

A beíratáshoz szükséges iratok:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
- TAJ kártyája,
- a szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája.