Fórum bejelentkezés
Hír-levél


Hasznos Hírek
NGM: március 20-tól könnyebb lesz összehasonlítani a tojás árát

A március 20-tól életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás darabárát azonos méretben kell ezentúl feltüntetni a súlyra vetített egységárral - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnapi, MTI-nek küldött közleményében. 

Közjegyző: a magánkölcsönöknél is érdemes szerződést írni

A magánkölcsönök esetében sem elég a szóbeli megegyezés, célszerű szerződést írni - mondta Mikó Ádám közjegyző az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Március 31-éig érvényesek az első félévre kiadott diákigazolványok a vonatokon

A 2016/2017-es első félévre kiadott diákigazolvány-matricák március 31-ig használhatók fel kedvezményes utazásra a vonatokon - közölte a MÁV-Start pénteken az MTI-vel. A vasúttársaság közleményében arra kérte a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak igazolványuk érvényesítéséről. 

Március 15-e óta lehet megnézni az szja-bevallási tervezeteket az ügyfélkapun keresztül

Szerdától tekinthetik meg az adóhatóság által elkészített szja-bevallási tervezetet az erre a célra kialakított online felületen azok, akik ügyfélkapuval rendelkeznek, a papíralapú tervezet postázását pedig csütörtök éjfélig lehet kérni. 

NAV: a papír alapú adóbevallási tervezetek március 16. után is elérhetők lesznek

A személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezet nyomtatott változatának postázása március 16-ig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), ugyanakkor a papír alapú tervezetek a határidőt követően is elérhetőek lesznek, csak akkor már az ügyfélszolgálaton személyesen kell átvenni a dokumentumot - mondta az adóhivatal adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.

forrás: Hasznos Hírek


"Levél Község óvodájának bővítése, energiatakarékos felújítása, korszerűsítése" (NYDOP – 5.3.1/B-09-2010-0006) című projekt ünnepélyes zárórendezvényére.


Levél Község Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program támogatásával a "Levél Község óvodájának bővítése, energiatakarékos felújítása, korszerűsítése" elnevezésű, NYDOP-5.3.1/B-09-2010-0006 azonosítószámú projektet valósította meg.

A levéli óvoda 1906-ban létesült, azóta ezen a helyen működik, három csoporttal, amely összesen 75 gyermek fogadására alkalmas. Az épület jó állapotú, a csoportszobák megfelelő mérettel továbbra is alkalmasak feladatukra, de az egyéb feltételek hiányoztak. Nem volt fejlesztő terem, nevelői szoba, alkalmazotti öltöző és mosdó, szertár, kevés volt a gyermekmosdó, kicsi és korszerűtlen volt a tálaló konyha is.
A település folyamatos fejlődése mellett, gyarapszik a lakosság, jelenleg 1850 fő, a még változatlan gyermeklétszám mellett is szükség volt az óvoda bővítésére, korszerűsítésére.

Az eredeti tervnek megfelelően a befejezési határidő 2011. augusztus 19. volt, de az építés közben - mint általában a régi épületek felújítása során gyakran előforduló - előre nem látható gondok is felmerültek, amelyekre megoldást kellett találni. Így a fűtési és szelőző rendszert az eredeti tervtől eltérően kellett elhelyezni az előre nem látható akadályok miatt. Továbbá a három csoportszobában is ki kellett cserélni az aljzatot, mert a feltárás során kiderült, hogy az már nem megfelelő. Ezekre változtatási kérelmet nyújtottunk be, amit a közreműködő szervezet el is fogadott. Sajnos ezekre támogatási többletigény nem nyújtható be, de a befejezési határidőt módosítani kellett 2011. szeptember 18-ra. A többletköltségeket az önkormányzat költségvetésével fedeztük.

A projekt keretében 154 m2-es új épületrészt alakítottak ki, melyben foglalkoztató helység, nevelői szoba, alkalmazotti öltöző és mosdó, mosókonyha, gyermekmosdók, mozgáskorlátozott gyermekmosdó, szertár és korszerű tálaló konyha kapott helyet. Ebben új ipari mosogatógép, új elektromos tűzhely, új hűtőszekrény és rozsdamentes mosogatók kerültek beépítésre, így az ÁNTSZ előírásainak megfelelően kialakított tálaló-melegítő konyha már megfelel az európai normáknak is.

A bővítés mellett a meglévő épületet is felújították, elvégezték az épület homlokzatainak, valamint a padlás és a lábazati felületek utólagos hőszigetelését (kivéve az utcafront felőli oldalt, amelyet az Önkormányzat egy későbbi időpontra tervez). A projekt keretében megtörtént a meglévő épület teljes elektromos- és gépészeti rekonstrukciója is, különös tekintettel az energiatakarékos megoldásokra, mint például napkollektor rásegítéses használati melegvíz előállításra, új fűtési rendszer korszerű radiátorokkal, szabályozással, gépi szellőztetéssel.
Az épület előtt térkővel burkolt 6 állásos parkoló, az udvaron a személyzet részére további 4 bitumenes parkoló épült. Továbbá az utcai bejárat előtt 7 kerékpár támasz került elhelyezésre.

Megtörtént az épület akadálymentesítése, a főbejáratnál és az udvari bejárat felőli szabványos rámpákkal, korlátokkal. Az épületen belül az aljzatokon vezetősávokkal, mobil indukciós hurokkal és az új szárnyban mozgáskorlátozottak számára kialakított mosdóval. A helyiségek feliratai és az információs táblák piktogramokkal és Braille írással készültek. Az épület bejárata előtt 12 m távolságban 1 mozgáskorlátozott parkolót táblával, burkolatfestéssel ellátva is kialakítottak.

A régi tálaló konyha helyiségéből egy sószoba került kialakításra, amelyben 1070 kg parajdi sóból épült sófal, beépített ventilációs rendszerrel és színterápiával (7 alapszín, 16 világító egység és távvezérlő) működik. Ezen túl egy 1,5x1,5 méteres sóhomokozó, 225 kg sóval lett kialakítva és egy sóionizátor is található a helyiségben.

Kedvezményezett: Levél Község Önkormányzata
9221 Levél, Fő utca 10.
www.nfu.hu
www.vati.hu






A projekt képei